Munkajogéhség

Vidám, felhőtlen munkanélküli napok. Havi nyolcvanezer segély Pesten, munkakeresés. Sok elutasítás, még több megválaszolatlan jelentkezés. Persze nem olyan szörnyű, vannak (még a szomszédomban is: a Chicago
viszonylag elviselhető, de rohadó házainak egyikében élek), akadnak, akik ennél sokkal kevesebből megélnek. Igaz, a társadalmi kapcsolataim (a barátokkal, ismerősökkel, bájos hölgyekkel) szűkülnek, itt-ott fagyott mosoly, udvarias kerülése a velem találkozásnak. Sok eddigi kapcsolat értéke mérlegen.

Mondom: vidám, felhőtlen. Szinte.

Honnét is indult?

Talán valami beteges igazságérzettől (ahogy egy - emberileg - frissen halottá vált volt barátom mondta), talán egyszerű, nyers fölháborodástól.

Amikor az előző - a legutóbbival azonos szegmensben működő - cégemnél fölháborodtam attól, hogy egyértelművé vált számomra, hogy a cég részére lopatnak a melósokkal (feketén, számla nélkül működtetik a szolgáltatás nagy részét, a hasznot meg zsebre vágják), némileg gusztustalanul (?) számon kérő hangon ugrottam a kismilliárdos tulajnak és alvezérének.
Ellenőr voltam ott. Nem kényelmes állás. Ha komolyan csinálja az ember, akkor hülyére kell hajtania magát, de azért elviselhetően kerestem, kicsit jobban, mint akiket ellenőriztem (úgy tízezerrel, a javát zsebbe adták), de valahogy nem tetszett, hogy a melósok büntetlen előéletével játszadoznak. (A dolog már elévült, tudtommal - talán részben pattogásom miatt - már nem merik ezt csinálni.) Mivel megkedveltem a gyermeteg milliárdost, akinek a havi sokmillió tiszta haszon nem elég, ezért svarcolgattat, engedtem a javaslatnak, közös megegyezés címszóval hagytam magam kirúgni, egy havi felmondási időmet kértem csak, a végkielégítésért sem nyavalyogtam és nem szóltam a megfelelő hivataloknak sem (mittomén: ügyészség, Munkavédelmi Felügyelet), bár nyilván a jóember meggyűlölt, mert elrontottam a finom kis játékát, összetörtem a búgócsigáját.

Én sem voltam derűs: meg kell élnem valahogy, találni kell valamit.

(Elméleti fejtegetés, metaszintek nyitása ínyenceknek és Esterházy-kedvelőknek: hogy kell egy jó blogot megírni? Frappáns, rövid, közérthető szöveg kell, izgalmas befejezéssel. Ez most nem annyira izgalmas, de legalább lebegteti a folytatást. Úgyhogy legyen itt vége az első bejegyzésnek!)

Ez most még egy ilyen. Majd belejövök, lesz még olvasmányosabb is!