Munkajogéhség

Most aztán jó sokat vártam a folytatással! Pedig csak volt egy hétvégém, meg egy hasonló hét elejém. Néhány baráttal találkoztam. Meg kamaszkorom egy máig kamasz tündérével. Lenyűgöz az az álmodozó bolondság, ami körbeveszi, ahol jelen van, másként zizeg a levegő. Kár, hogy ritkán láthatom.

Nem baj, pótolom. Mármint az írást: most jó sok betűt odarittyentek!

Azért arra is jó volt ez a néhány nap, hogy kicsit punnyogjak. Keresem a munkát (ez is vicces, mivel leginkább közvetlenül a kirúgásom után feküdtem rá erre, már egyre kevesebb hely akad, de most kell a munkaügyi központnak sorolnom a fölkeresett cégeket...), meg közben készítem elő a per anyagát. Merthogy persze perelem a Céget, ami leginkább attól izgalmas, hogy nekik akad bőven rá pénzük, jogászuk, kapcsolatuk (több bennfentes suttogot a maffiózóarcú tulaj nemzetbiztonságis kiváló kapcsolatairól [jaj, anyám, most elüttetnek egy kamionnal? elkottyantottam valamit?], még csak ki sem zárom, ebben az országban néhány millióval szinte mindenkit meg lehet venni), én meg megyek a kis jegyzeteimmel, a kiböngészett jogszabályokkal, LB- és AB-ítéletekkel, ami tőlem telt, annak utánanéztem... szóval dübörgünk majd a Cég képviselőjével együtt a bíróságon, mint az elefánttal az egérke!

Mindegy, akad némi szabadidőm, és a TV sem szippant be, ugyanis az pillanatnyilag nincsen. Ó, nem, én nem a Haladó Tévétlen Elitértelmiségiek Rátarti Egyesületének tagjaként nem tévézem, hanem böcsületes proletárindíttatásból: mert bedöglött a jó huszonötéves Siemensem. Kiszolgált már, belátom, de újat vásárolni? Pénz, kedv, idő... mindegy, tegyük! Bár amióta az átlag napi egyórás időpazarlást kihagyom a monoszkóp előtt, akad némi időm másra. Néha némi netezésre is. Ami elbűvöl, mivel ennyire nem voltam rácuppanva soha! Meglátogatom rég nem látott virtuálismerőseim virtuáloldalait (kis kedvenceim egyike egy cigányozós oldal, messze földön hírhedett rasszizmus-ellenes figura vagyok, még liberális ismerőseimnek is sok ez belőlem néha [és valljuk be, ezen az sem változtat, ha Romano Rácz Sándor Cigánysor című bájos opusa csupán a nyáladzás békés ah, azok a régi szép idők-je sajnos, kedves Cipetto! de azért köszönet a könyvért, jó ember lehet a szerző, csak nem épp írói véna, vagy az én olvasói artériám lüktet túl gyengén], elvetemültemben régebben még az antirasszista oldalaira is írtam [http://www.antirasszista.hu/index.php/component/content/article/76-ciganykerdes-ma], de az elírásokat, dátumhibákat azóta sem javították ki...), kinyílt számomra bársonynesz-ingatónk szépsége éppúgy, mint e tág világ, olvasok híreket is már (Retkes Attila, a kiváló zenetudós vállalta a szadesznyikek elnökségét, mondott valami baromságot a kozmopolitizmusról - ami számomra a legkevésbé negatív fogalom, a kozmopolita ellentéte ugyanis nem a nemzeti, hanem a provinciális -, viszont Kókadt Szociopata Jancsikát fölkérte, hogy menjen, ahová való: el, de persze Jancsika nem egészen érti, mi is vele a baj, úgyhogy marad, végülis ő az utolsó biztosítéka a magyar liberalizmus maradék pozíciói megőrzésének, úgy mint felügyelő bizottsági székek, ellenőrző bizottsági tagságok, köztestületi tisztségek... nem tudom, mi más foroghat a fura kis buksijában; szóval óvoda, cirkusz, kripta keveréke a belpolitika, le vagyok nyűgözve!), és végre megint nyomulok az indyn, kis kedvencemen, az abszolut értelmetlen, széttagolt, iránytalan, de elbűvölően kedves alterglob izén. És most épp olvastam is egy jóleső cikket ott, új szakszervezet alakult (nem rokonaim-ismerőseim, lelkesedésből propagálom itt őket). http://hungary.indymedia.org/node/12985

Azért térjünk vissza a kis históriánkra is! Valahol ott kellene megint fölkapnom a fonalat, hogy egy szerencsétlen kollégámat hűtlen kezeléssel gyanúsították, és nem épp alappal. A belső szabályzat vonatkozó passzusait jeleztem végül a belső ellenőrzés vezérének, aki mondta, hogy de akkor is, és akinek nem tetszik, annak el lehet menni. (Talán koncentrált, hogy ennyire választékos, finom nyelvi rétegekkel élt.) Néhány hét múlva megérkezett az új belső szabályzat, amelyben már kimondottan követelmény volt az értékek őrzése rabláskor, semmit nem lehet kiadni, mondván: minden fiók üvege golyóálló.

Na, itt kicsit bepipultam. Az ugyan igaz, hogy az üvegek golyóállóak, de elég sok helyen helyettesítettem már, és tapasztalataim szerint több olyan üzlete is van a Cégnek, amelyik egy jól irányzott rúgással mentesíthető az oldalfalától, sőt olyan is több akad, amelyikbe néhány ugrással (kb. három másodperc alatt) benn tud teremni, aki nem nyugdíjkiegészítésnek szánja a rablást, hanem hatvan év alatti és néha sportol egy kicsit e szolid polgári foglalkozás művelése mellett (mert mi más ez, tekintettel a Verók-Hunvald Művek ingatlanbotrányaira, Kulcsár dr. tisztes tőzsdei tranzakcióira, a fél politikai és gazdasági elit mindennapi tevékenységére!? - és akkor most biztosan demagóg voltam!). A helymegjelölést azért kerülöm, és kérem, hogy a kommentek is kerüljék, hogy akár csak egy fél szóval utaljanak a pontos helyekre, mivel a Cégnél maradt kollégák életét veszélyeztetnénk! Szóval mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Mondta a Bülbülszavú Osztályvezető, hogy akkor el lehet menni. Úgy tűnik, már akkor sem volt nagy a szókincse.

Állati dühös lettem. A mocskos 3,1415926csába, a kurcseváni sötét erdőben halva találták Bárci Benőt, a bánatos, büdös, bús, bárdolatlan, és egyéb poetikus alliterációk, ez így nem megy, rendben, féltsék a pénzüket a tőkések, de ne életek árán, teremtsék meg a körülményeket! Mit lehet tenni? Elkezdtem tapogatózni néhány szakszervezet felé, közben elkeztem sürgetni a konkrét időpontot, a választ az üzemi tanácsi kezdeményezésemmel kapcsolatban. Így aztán elérkezett az írásbeli figyelmeztetéseim ideje. Különféle ürügyekkel sorozatban kaptam a figyelmeztetéseket. (A kedvencem az volt, amikor az ingyenes belső hálózaton folytatott hívásaim túlzott hossza volt a figyelmeztetés indoka. Különösen attól érdekes ez, hogy amíg nem említettem, hogy kár az arcomba hazudnia a menedzsmentnek, mivel beszélünk időnként a kollegákkal, így van referenciaforrásom dögivel, addig egy fia szót sem szóltak senkinek, pedig láttam olyan kollégát, akinek folyamatosan a fülén lógott a kagyló. Amikor megjegyzésem elhangzott, körlevél jutott a köz örömére, mely közli, hogy három percnél hosszabban tilos beszélni. Ez később egy új - szokás szerint a hatályát követően kiküldött - belső szabályzatban megerősíttetett.) A végére még jutalékmegvonás is lett belőle. Ekkor pöccentem be igazán: írásban jeleztem, hogy sem formai, sem tartalmi követelményeknek nem felel meg sem a figyelmeztetés, sem a jutalékmegvonás. A Mt. 109. § (2), (4) és (5) tételesen ellentmond az intézkedésnek, írtam (ld. a link), erre néhány nap múlva behívtak a központba.

Azt meg kell jegyeznem, hogy amikor először fölvetettem az ÜT-választást, a magát ÜT-tagoknak (ki)nevezők (gondolom, a tulaj sugalmazására) néhány szó erejéig hajlandóak voltak kommunikálni. Ennek szépségén ugyan némileg rontott, hogy egy "kapcsolattartón" keresztül (ezt az intézményt ebben a formában nem ismeri a Mt., de mivel nem is tiltja, miért ne nevezhetnének ki egy ilyet?), és ami még kevésbé volt elragadó, hogy a nem túl szabatosan fogalmazó Osztályvezető Urat küldték. Mindegy, abban megegyeztünk, hogy a presztízsveszteségük elkerülése érdekében csak év végén választunk ÜT-ot, akkorra járna le úgyis a mandátumuk, ha szabályos lett volna a megválasztásuk. Ehhez tartottam is magam, de a következő év elején már csak beadtam írásban a kezdeményezésemet a választásokra. Addigra "...az Üzemi Tanács azonnali hatállyal feloszlatta önmagát. [Szegények! Béke poraikra! Remélem, valamit tudnak kezdeni a szagukkal! Treuga] A Mt. Rendelkezései [így, nagy betűvel! Treuga] alapján ilyen esetben a munkáltató kötelessége Üzemi Megbízott kijelölése..."

Mondnom sem kell (de azért csak mondom!), hogy az üzemi megbízott kis cégeknél ugyanaz, mint a Cégnél az ÜT kellene legyen. Azaz egyrészt csak tizenöt és ötven fő közötti cégnél hangozhat el az a szó, hogy üzemi megbízott, különben tanácsot választanak a munkavállalók, másrészt a munkáltató a legkevésbé sem szólhat bele sem a megbízott, sem a tanács választásába, munkájába, jelölésről álmodnia sem illik! (Mt. 46. § összes bekezdése, ld. a linket.) Pislogtam. Szóltam telefonon. Bülbülszavúval volt szerencsém beszélni, kérdezte, okos fiúnak tartom-e magam. Mondtam, hogy legalább hülyének nem. Inkább másokat nézzetek hülyének, jegyeztem meg távolságtartóan. Ennyiben maradtunk.

És ezután jött egy levél. Hogy - amint már említettem - menjek be a központba. Ahogy az osztályvezető úrról és álmainak hercegéről, a kopasz maffiózóarcú tulajról vélekedtem, az vetült föl bennem, mielőtt kirúgnak, még jól megvernek (lehet, hogy paranoiás vagyok, de ez nem zárja ki, hogy üldözzenek!), de mindegy, ha már hívtak, beugrom hozzájuk a szabadnapomon!

Beugrottam.

A tárgyalóban az ügyvezető igazgató (egy rendes, nagy teherbírású, de igen egyszerű parasztgyerek [gyereknek már nem fiatal, lassan ötvenes lesz], nemigen értem, mit keres ezek közt, hacsak a pénz nem vette meg), a választékos nyelvi gazdagságú ellenőrzési osztályvezető (alighanem korrektebb börtöntöltelék undorodva fordul el a figura sunyi szlengje hallatán), valamint két ismeretlen hölgy tartózkodott. A hölgyeknek rövidesen be is mutattak, az egyik a cég jogtanácsosa, a másik jegyzőkönyvvezető. Lehetőséget adtak az írásbeli figyelmeztetésemmel és a jutalékmegvonásommal kapcsolatban az álláspontom kifejtésére.

Nem tudom, mire számítottak, mindenesetre így legalább hiteles jegyzőkönyv tanúskodhatott a megbeszélésről. Talán abban reménykedtek, hogy valami marhaságot mondok. Viszont ők mondtak rendesen, sokat. Némelyiket a rendes parasztgyerek iránti megbecsülésem jeléül nem jegyzőkönyveztettem ("Ha úgy gondolod, kikérhetjük a beszélgetéseidet." Miért, megvannak, lehallgattatok? Ez bűncselekmény, ugye tudod?" Meg ilyesmik, apróságok.)

Az első bírósági tárgyalás július 20-án lesz. Kevesebb mint egy hét. Ígérem, addigra eljutunk a felmondásomig is! Az lesz a legbájosabb poszt!

Most viszont - ha már hagyománnyá vált - ideje a metaszinteknek. Egyrészt a társadalmiaknak, másrészt a nyelvieknek, harmadrészt az ontológiaiknak. (Na jó, az utóbbit inkább hagyjuk!)

Szóval három közhely:

I. Ebben a valamiben, amit néha még meggondolatlanul társadalomnak hívok a közösségi intézményrendszerek privatizálódnak (egyéni és parciális érdekek szolgálatába állnak), a társadalmi egyezmények, megállapodások kiürülnek, formálissá válnak, a deprivált (kb. kirekesztett) rétegek, csoportok, osztályok (!) érdekartikulációja is elnyomott, nemhogy ők maguk. (Ld. még "cigánykérdés", ezért is undorít a JOBBIK tevékenysége, mert ahelyett, hogy megoldást keresne a társadalom integrációjához, a leszakadó rétegeket a végképp leszakadtak ellen uszítva még inkább esélytelenné teszi ezt a közösségi teret társadalommá formálódni.) Mit várok akkor én? Csodálkoznék - nomeg kellemesen csalódnék -, ha épp az igazságszolgáltatás működne rendesen, és jogszolgáltatás helyett igazságot szolgáltatna. Bár már volt kellemes meglepetésben is részem e területen, az igaz.

II. Érthető-e, vagy csak befogadói öninterpretáció a szöveg? Vajon amikor a szó mint metafora a forrástartományt és a céltartományt egymásba emeli, önállóvá válik-e? És vajon ki a fenét érdekel ez, ha értjük egymást, mert dolgozunk azért, hogy értsük? Különben minek beszélünk, igaz, dear Attila? Valami misztikus wittgensteini, nyelven túli (meta-?)szinten van esélyünk egymás megértésére. És ez nem irracionális és nem racionális.

III. Hát, az élet nem egy habostorta!