HTML

Munkajogéhség

Próbáljuk meg rekonstruálni pontról pontra, miképp szorítják függő helyzetbe a cégek a munkavállalókat. Alappéldaként egy nagy, országos, saját szegmensében piacvezető cég bájos tevékenységét vehetjük. Az eset a munka törvénykönyve által biztosított jogokkal élni kívánó egyik munkavállalójuk ürügyszagú indoklással súlyosbított elbocsátásába tokollott. Legyen a blog szerzője az elbocsátott, írja le esetét és következtetéseit egyes szám első személyben, ha már úgyis megtörtént vele... Szóval unalmas, közhelyszerű történet. De veled is bármikor megtörténhet. Lássuk, lehet-e érdekesen írni a tőke mindennapos elnyomásáról!

Friss topikok

2010.03.09. 11:00 Treuga Mei

Kapcsolódó történetek

Mivel a magam története nagyjából befejeződött - az ügyészség még nem jelzett vissza a rágalmazás ügyében, de ez a rész már csak hobbiból foglalkoztat -, ideje teret adnom mások történeteinek. Ezt leginkább a "Munkahelyi terror" blogoldalainak ajánlásával kezdem (http://munkahelyiterror.blog.hu/), és folytatom avval, hogy biztatásként jelzem: a Civil Rádióban rövidesen indítom munkajogi műsoromat, hetente egy adással, várhatóan vasárnap.

Az aggódást köszönöm minden kedves volt kollégának és ismerősnek, egyelőre úgy tűnik, túléltem a dolgot. Segítséggel továbbra is rendelkezésére állok mindenkinek akár telefonon, akár üzenetben (ami itt is küldhető nekem, ha a nevemre kattint a delikvens, de aki ismeri e-mailemet, az is működik még).

Annyit még - biztosan bosszantóan hangzik ugyan sokaknak, mégis megjegyzem, mivel gátlástalan vagyok -: az utóbbi egy évben megélhetésemet a volt munkáltató, a cég finanszírozta a perben számomra megítélt összeg révén, és még maradt tartalékom. Pedig nem a jogszabályi maximumot pereltem rajtuk. De biztosan megérte nekik...

Amennyiben érdekes eseteket ismerek meg, itt még közreadom - a történet főszereplőjének engedélyével.

És hadd ajánljak még egy linket, kísérleti újságomat, ami munkajogi kérdésekkel is foglalkozik, ha általánosabb perspektívából is - vagy hogy kell esztet írni!

http://www.galatheia.atw.hu/

Szólj hozzá!


2009.08.26. 06:22 Treuga Mei

A történet vége?

"Tisztelt ... Úr!

 

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság bírósági meghagyásában foglaltak értelmében az Önnek megítélt összeget számfejtettük és bankszámlájára átutaltuk.

Munkaviszonya megszűnésének időpontja - szintén a bírósági megállapításnak megfelelően - 2009. augusztus 19.

Kérjük, hogy előre egyeztetett időpontban szíveskedjen TB kiskönvét behozni, hogy a dátumot be tudjuk írni, illetve módosított kilépő papírjait át tudjuk adni.

 

Budapest, 2009. augusztus 13."

 

A fenti szívderítően kedélyes levelet jómagam kaptam. (Persze igazából az Úr szó előtt nem három pont, hanem a nevem volt ám!) Úgy tűnik, a bíróság határozata törvényerőre emelkedett: a teljes követelésemet jóváírják.

Időközben fölhívott a cég egyik alkalmazottja, proletártársaim egyike (hogy hangzatos is legyek, ne csak szép). Nem ő és nem ez az első ilyen. Kissé megrettenve kérdezgetett munkajogi ügyekben. Őt is, mint más, nekem riadtan telefonáló volt kollégát, rettegésben tartják. Amit elmondanak nekem, az alapján továbbra sem felel meg bizonyos formai követelményeknek az írásbeli figyelmeztetés, körlevelekben fenyegetik kisebb vétségek miatt is rendkívüli felmondással őket, a belső szabályzat, valamint a szankciórendszer belső ellentmondásokkal terhelt, az utóbbi esetében a munkavállalón kívülálló okok is alapvetően befolyásolhatják az eredményt... és közben folyton jutalékmegvonással büntetnek boldog-boldogtalant - no, nem a munkavégzés hibái, hanem a közvetlen, személyes érdekek sértése esetén. Legalábbis ez kristályosodik ki volt kollégáim szavai alapján.

Meg még valami: úgy tűnik, valaki elkezdte terjeszteni rólam, hogy egy munkatársam rágalmazása miatt váltak meg tőlem. Az egyik telefonáló arra is emlékezni vélt, hogy épp a bülbülszavú osztályvezető szájából hangzottak el ilyetén szavak. Ennek talán még utánamegyek. Azt viszont igen sajnálom, hogy nincs, aki vállalná a néhány havi szerényebb életvitel - azaz a kirúgás - veszélyét azért, hogy folytassa az üzemi tanács szervezését. Ha rövid időn belül másodszor megtennék ugyanazt mással, amit velem, bizony
 igen nagy kockázatot vállalnának. Ha meg nem mernék a kezdeményezőt kirúgni - ami igen valószínű, mert azt már annyira sem magyarázhatnák ki, mint az esetemben -, végre nem tehetnének mindent ennyire gátlástalanul. (Az ÜT-nak leginkább egyetértési joga van, de bizonyos döntések meghozatalát igen lassíthatja, így nem érdemes nagyon szembe menni vele. Mocskosabb munkáltatók ezt úgy szokták megoldani, hogy az ÜT-tagokat  megválasztatják, majd - ha nem sikerült a saját embereiket beszuszakolniuk a testületbe - megkísérlik zsebre vágni őket üveggyöngyért. Általában sajnos sikerrel.)

Most épp azon vacillálok tehát, hogy mely formában és hol tegyem meg az ügyészségi feljelentést rágalmazás vétségének alapos gyanújával. Még az sem biztos, hogy ismeretlen tettes ellen. Elég egyszerűen tudom bizonyítani a forrást, ha esetleg az ügyészség nem venné a fáradtságot a nyomozásra. Nem mintha hiányozna a dolog: ezt már csak úgy sportból. Vélem annyira kártékonynak puszta létét az illető személynek, hogy megtegyem. Biztos az örök, gyermeteg, humanisztikus optimizmusom: bizakodom, hogy némi fenyítés - ha már a makarenkói a kellő életkorban nála láthatóan elmaradt (vagy túl sok volt belőle, ettől lett szociopata? mindegy, akkor meg csak ebből ért!) - mégis javíthatja a jellemét.

Persze lehet, hogy még adok egy lehetőséget a számára a rágalmazás visszavonására, a helyesbítésre. Mégiscsak a konszenzusos szellemű Európai Unió tagjai vagyunk! (Hehe!)

A kollégák számára pedig marad nyílt az elérhetőségem, kedves I., B., V,. I., R., S., L., K., B., A., T., V., és mindnyájan, akiket nem soroltam föl. Ha bármilyen kérdés fölmerül, - nem, nem válaszolom meg, nem vagyok jogász, de azért - segítek a megoldásában. Ez ugyan roppant nagylelkűnek néz ki, de nem az: szórakoztat, ha cezaromániás idióták és kíméletlen, narcisztikus tőkések-tőkéslakájok, rabszolgahajcsárok rákényszerülnek, hogy az alapvető emberi normákat betartsák.

Csak egy kérés, dír exkollégák: sose hívjatok rejtett számról! Azt ugyanis nem veszem föl.

 Tanulság, ha van, csak annyi: ne legyetek berittyenve, Feleim! A Munka Törvénykönyve azért mindent nem enged a munkáltatónak.

Metaszintek - na, azok most nincsenek.

Folytatás? Talán.

Szólj hozzá!


2009.08.02. 02:11 Treuga Mei

Tegnap, ma, holnap - körforgás

Szóval miért is épp holnapjaink.blog.hu?

(A kép a múltat ábrázolja, kivéve néhány állami hivatalt, ott ez a jelen)

Ha leegyszerűsítjük, talán úgy leírható, hogy a humanizmus nem fertőzte társadalmak mások éhségét, nyomorát, kiszolgáltatottságát adottságnak tekintették. A közösség működésének természetes velejárójaként értékelt, elfogadott jelenségként. Az őskereszténység intermezzója inkább szubkulturális sajátossaágnak értékelhető ebben a tekintetben, semmint uralkodó eszmének. Az a sajátos, lokális humanista - európai - őrület, amely az emberi faj minden egyedének azonos jogokat vélt elismerésre méltónak, a felvilágosodás folyamán vált mainstream eszmévé. Ennek kései leágazása és konzekvens logikai végigvitele a szocialista (meg persze a szívemhez oly közelálló, mégis, számomra túlzott belső ellentmondásoktól terhelt anarchista) mozgalmakban tetten érhető, amennyiben egyrészt a születési mellett a vagyoni előjogok eltörlése, de legalább társadalmi kompenzálása, másrészt az egyik embernek a másik fölött gyakorolt - anyagi értelemben vett - egzisztenciális uralmának eltüntetése mint cél megjelenik. (Barokkos beszéd, pázmányi beszéd, de van benne rendszer! És persze emlékezzünk itt meg jó szívvel Bibó Istvánról - ha már az a bizonyos Bibó-kollegista ex- és leendő miniszterelnök oly sokat felejtett!)

A kizsákmányolás uralmának azon interregnuma, amelyet a XX. század második harmadától létre hívott közösségi kísérletekként belülről vagy kívülről nyomon követhettünk - az állam-monopolkapitalista álmarxista, a vérségi, antihumanista fasiszta, valamint az antiideologikus szociális kapitalista rendszerekkel - igen kevéssé sikeres, nomeg igen rövid szakasz volt, lokálisan alaposan elszigetelt maradt a glóbuszon, és még mielőtt e rendszerek kialakultak volna, Tocqueville-től Nietschéig, Spenglerig, Pessoáig gondolkodók kiáltották kudarcra ítéltségüket. Félő, nem is tévedtek.

A homo sapiens sajátos, a XVI. századtól egyre terjedő devianciáját, a tudatos, individuális létállapotot (valójában folyamatot, mivel az identitás jóval inkább folyamat, semmint állapot), főként annak egyik sajátos idomulását, a modernista racionalizmust nem kis kapacitást igénybe véve, zsigeri dominanciavágyainak, ösztönylényének szolgálatába állítva, a fejlődés és a haladás oltárán áldozva, valamiféle sajátos, szublimált neoplatonizmus és messianizmus elegyében torkolltatta abban a posztmodern viszonyrendszerben, amely a közösségi origót és koordinátarendszert ugyanavval a mozdulattal tüntette el, mint az enélkül nem értelmezhető társadalmat. A haszonként nem a tudatos és mértékletes, önmérsékletet tanúsító állampolgárok (egyedek, egyének) által hosszútávú, közösségi javakat generáló tevékenység eredményét tekinti, hanem az egyén (egyed) közvetlen tőkeakkumulációját, ennek forrása pedig hol természeti, hol társadalmi erőforrások privatizálása (tkp. kisajátítása). A kapitalizmus hőskora látványosan szól erről, ideológiai hivatkozásává meg leginkább a kiváló elme, Adam Smith munkássága vált, persze mélyen elhallgatva azon kitételeit, amelyek ezt a megközelítést... hm... legalábbis finomítják... legyünk merészek: megkérdőjelezik. Minek ezt cizellálni, ugye? Ha nekem jó, az mindenkinek jó!

Heidegger, Pilinszky, ma, itt, köztünk Krasznahorkai énekel arról, hogyan nincs - és talán nem is volt - mindaz, amit nagy nehezen, itt-ott meggyökereztetett a kereszténység, a humanizmus, az afklarizmus (bocs, nincs umlautom!). Mindig hiányzott, de mára mintha már a szabályozók, a közösségi intézményrendszerek, a mindennapi élet viszonyrendszerei is föladták volna a törekvést e sosemvolt megvalósítására.

Vegyük például a jogegyenlőséget.

Mára mindenkinek joga az igazságszolgáltatás előtt a szakszerű képviselet, és elvileg - társadalmi alrendszerek, funkciók változóival - mindenki azonos jogokkal és kötelezettségekkel bír. Igaz, ha a hatalmi és kulturális elit kellő tömegben válik klienssé vagy érdekazonossá, elég néhány hónapra kiugrani Bécsbe, mire visszatér a delikvens, már elül a csatazaj, maradhatnak a milliárdok a zsebben, vagy a vígkedélyű kilencvenes évek könnyed bájú olajozása után egy nagy párt pénztárnokaként, egy másik ex-belügyéreként, parlamenti elnökhelyetteseként még rágalmazási pert is indíthatunk a rút rágalmazók ellen. És a polgári meg a büntető peres eljárásban is sokat lendít a nagy vagyon: jobb ügyvédek finanszírozása békés öregkort biztosít. És persze a kapcsolatok is segítenek - főként ha a rendőrség, ügyészség, nemzetbiztonsági hivatal kellő tisztségviselői is régi üzleti partnereink... Nem, ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy jázmintapsikoltató észak-balkáni honunk sajátossága ez! Dick Chaney, a kötetlen intellektusú Bozót W. (ejtsd: debiljú!) Gyurka emberi tartástól duzzadó volt helyettese ma is tisztes üzletember, a mostanit megelőző elnök gallhonban ''A csibészt válaszd, ne a nácit!" mozgalomnak köszönhetően elég könnyen befutott, a szép talián Silvio meg már szót sem érdemel!

Ma a munkaügyi bíróságokon immár lángoktól öleltünkben is változtak a dolgok: a munkavállalók már nem illetékmentesek. Amennyiben nem rendelkeznek kellő anyagi fedezettel, aligha jutnak kellő jogi képviselethez - a jogszolgálatok persze ott vannak, de amilyen a civil szféra nálunk, nem épp jó róluk a tapasztalatom -, míg a tőkeakkumuláció nemes (rabló)lovagjai számára a pénz nem akadály. (Meg a kapcsolatok megvásárlása sem.)  Milyen lehet akkor itt cigánynak lenni? Alighanem pokoli!

Nekem eddig igen jó véleményem alakult ki az ügyemet tárgyaló bírói tanácsról, de belegondoltam: óriási szerencsém van, hogy nem borult rám a bili. Talán hanyag volt a maffiózóarcú, talán számot vetett avval, hogy nem éri meg nagyon ugrálnia, mivel túl sok hivatalt kellene megkennie, ha mindegyiknél eljárást indítok, mindenesetre kényelmetlenebbé válhatna az életem, ha annyira ostoba volna, hogy megpróbálna nyerni. Igaz, neki nálam sokkal kényelmetlenebb lenne.

Amikor a hadi és az adósrabszolgaság végleg más jogi konstrukciókba váltott - úgy a középkor derekán -, az alávetettség - szűkös történeti tanulmányaim alapján úgy tűnik - bizonyos tulajdoni és tulajdonhoz jutási szabadsággal bővülvén változó formájúvá vált. Igaz, a XIV. századi nagy pestisjárványok eredményezte munkaerőhiány kemény populáris mozgalmakat hívott életre, és az is igaz, bizonyos eredményeik lettek. Ám a későbbiekben a demográfiai koncentrálódás, az urbanizálódás a tőke számára kedvező feltételeket teremtett egyrészt a szaktudást kiváltó új termelési formák, másrészt a tömegesen rendelkezésre álló munkaerő révén. A kor termelte a tizennyolcórás napi munkaidőt, a gyermekmunkát, a bérrabszolgaságot. A verseny lefelé elve érvényesült. Az olcsóbb, kevesebb szabályozóval... hogyan is?... terhelt tőkeakkumulációs gócok fejlődtek jobban: ott vált gyorsabbá a további akkumuláció. Ismerős ez mostanában? Nekem nagyon! És minden nappal egyre inkább ez érvényesül. Éljen a haladás!

A pokoli XX. század ezt ugyan rövid időre háttérbe szorította (vagy legalábbis tendenciájában ellene hatott), mára azonban a jogi helyett a gazdasági körülmények váltak kényszerítő erővé.
A röghöz kötés az utazás képtelensége által ugyanúgy fönnáll jelentős csoportok számára - ó, dehogy, nem csak trinanontól dúsan csonkítottunkban, ez is globális iránynak tűnik e szűk lyukból, ahonnét ki-kipislantok a cybertéren át! -, a kulturális tőkéhez jutás, a - gátlástalan szociopátián túl - lassan egyetlen komolyan vehető társadalmi mobilitási csatorna egyre szűkül (hát persze hogy fizessenek a tanulásért a rohadékok, ha pénzbe kerül a képzésük, és még többet is fognak keresni képzetten a tanulatlanoknál - de miért állunk meg a felsőoktatásnál? ugyanazon érvek érvényesek a közép-, sőt az alapszintű oktatásra is! tandíjat az óvodákért!), a társadalmi tőkék hozzájutása minimalizálódik, a lassan kasztosodó társadalmak (így, többes számban!) csak alig teszik lehetővé a saját rétegen túli kapcsolati tőkék organikus kialakulását...

Rohadunk az ellenforradalomban.

Pedig ideje volna számot vetni avval, mi a liberális, a konzervatív, a szociális, az ökológiai minimum!

És ahelyett, hogy a kulturális mobilitást fizettetnénk ki, talán az externatív költségeket (környezetszennyezés,  társadalmi privatizálás) kellene - azokkal, akik hasznosulnak belőlük.

Szóval nem tudom, szélsőbalos-e ez a fizessenek a gazdagok többet szöveg, de ésszerűnek tűnik...

Ja, mellesleg írtam az ügyvédnek, aki segített - igen korrektül, ráadásul másokhoz képest jó áron - összeállítanom a bírósági beídványt, vázoltam a helyzetet. Azt írta, reménykedjünk, hátha túlzottan nyár van, és lemaradnak a kifogásemelés határidejéről volt munkáltatóim. Sajnos ebben nem bízom. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy annyi eszük még nekik is van, hogy - minden sz@rrágásuk ellenére - ezúttal nem rövidtávra kalkulálnak. Ugyanis ha kifizetik a perelt összeget - meg a perköltséget -, olcsóbban megússzák...

 

Na, kell még ide metaszint, Feleim? Anélkül sem túl olvasmányos, viszont hosszas, az igen! Azt próbáltam a magam kevéssé szofisztikált nyelvezetével elnyöszörögni, hogy a jelenlegi - minden demokratikus globális szabályozó és minden demokratikus globális szervezet nélküli - globalizáció a társadalmi különbségeket növelő, a szegénységet bővítő, a kiszolgáltatottságot elterjesztő folyamat, azt, hogy a társadalom mint modernista fogalmi képződmény várja gyászszertartását, valamint azt, hogy ez a kis, regionális gát, a humanista és felvilágosult eszme is hosszú agóniája vége felé tart (már úgy a harmincas évek óta), holott ez lehetne az egyetlen korlátja a posztmodern utáni új rabszolgai-jobbágyi tömegekre alapuló világnak.

Persze ugyanúgy sosem történik semmi. Jogaiban mára mindenki egyenlő - formailag.

Mindig egyre kifinomultabb a szenny.

És az élősködés valahogy mindig előnyben tudhatja magát.

De vígaszul: szívszerelmem egy mese! (Még nem emelkedtem epikureus magasságokba - de talán már nem áll tőlem távol...)

1 komment


2009.07.22. 16:47 Treuga Mei

Kis késés egy embernek, még kisebb az emberiségnek!

Kicsit lemaradtam evvel (nem, ez nem suksükölés, csak a mufurcfalvi tahó manók vélik annak!) a poszttal: tegnapelőtt megvolt az első tárgyalás, épp negyven évvel Armstrong (csak a Neil, ne is reméljetek finom muzsikát itten, a lájf ugyan vanderfull, de a próza marad!), a kiváló helyezkedő (értsd: politikusi ősszájakat a fáma szerint gondosan és szorgosan polírozó) és űrhajó-parancsnok holdkóros szavú tyúklépését követően. A Cég képviselője meg sem jelent. Gondolom, húzni kívánják az időt. De sajnos minél tovább tart a per, annál többet kell majd fizetniük, és ha nagyon ízléstelenül csinálják, Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelet, sajtó, valamint a gondatlan veszélyeztetés miatt (mert a védhetetlen üzletekben is ellen kell állni rablás esetén a belső szabályzat szerint) ügyészségi feljelentés. Ha eszük van, elfogadják a bírósági határozatot (tekintsük nulladik fokú ítéletnek), ami a teljes perelt összeget megítéli nekem, és rájuk lőcsöli a perköltséget. Ez a legolcsóbb verzió a számukra.

Szóval dióhéjban kirúgásom története. Odáig eljutottunk, hogy leültünk az írásbeli figyelmeztetésről tárgyalni. Nem vonták vissza, viszont - bár már egyszer papíron átvetettem, azért biztos ami biztos - itt is jeleztem az igényt az üzemi tanács (ÜT) megalakítására. Emellett jegyzőkönyvben rögzítetten kérdeztem meg - egyebek mellett -, mi az oka a hatályba lépésük uán kiküldött belső szabályzatok folytonos késésének.

Írásban fognak válaszolni, mondták. Megtették. Március 14-én (szombaton) reggel március 13-i datálással megérkezett a válasz, melyben kérdik, mikor, hol kezdjük a tárgyalást a szükséges eszközökről (a Mt. 63. § alapján a ÜT-választása és az üzemeltetése infrastruktúráját, költségeit a munkáltató, tehát a cég biztosítja, ld. a linket). A hatálykezdetet lekéső belső szabályzat kiküldésre vonatkozó kérdésemre elfelejtettek válaszolni.

Ugyanaznap este megérkezett a fiókba Bülbülszavú Okosfiú Osztályvezető egy jobb lelkű céges "biztonságival" felmondásomat átadni. Átolvastam, az indoklásnál felkacagtam. Mindegy, aláírtam, hogy átvettem. Bár a többi is lenyűgözött, a kis kedvencem az indoklás harmadik bekezdése. Mivel régebben jeleztem az egyik ellenőrnek (aki épp a boldogító légkört teremtő osztályvezető felesége), hogy valaki , bár nem tudom, ki (tényleg nem!) elkezdte rágalmazni egy fontos beosztásban, a bizalmon alapuló munkakörben ténykedő munkatársunkat, jó lenne, ha tennének valamit, most sikeresen megkaptam a következőt (részlet a felmondás szövegéből):

"Természetesen, mint munkavállaló Ön jogosult és köteles a munkavégzést és a munkavállaló érdekeit veszélyeztető körülményeket a vezetőség tudomására hozni, azonban a nyilvánvalóan alaptalan bejelentések senkinek nem kedveznek." (Központozás az eredetiben...) A többi pont is ezt megközelítő alaposságú. Csak gratulálni tudok a jogászuknak!

A tárgyalás elég egyszerűen ment. A három bíróhölgy igen korrekten tájékoztatott a perrendtartás vonatkozó szabályairól, az egyikük még igen vonzó is volt, néha sajnálom, hogy a szerelem beszűkít: szívem hölgye kell, más nemigen... pedig kellemes kalandok csúsznak így... és még csak nem is sajnálom... legalábbis nem nagyon...

Megyek, eszem, aztán edzés. Ma ez maradt metaszintnek. A táplálkozás. Nem épp túlintellektualizált.

2 komment


2009.07.15. 04:25 Treuga Mei

Cigányozás, tv, szadesz, JOBBIK és szakszervezet

Most aztán jó sokat vártam a folytatással! Pedig csak volt egy hétvégém, meg egy hasonló hét elejém. Néhány baráttal találkoztam. Meg kamaszkorom egy máig kamasz tündérével. Lenyűgöz az az álmodozó bolondság, ami körbeveszi, ahol jelen van, másként zizeg a levegő. Kár, hogy ritkán láthatom.

Nem baj, pótolom. Mármint az írást: most jó sok betűt odarittyentek!

Azért arra is jó volt ez a néhány nap, hogy kicsit punnyogjak. Keresem a munkát (ez is vicces, mivel leginkább közvetlenül a kirúgásom után feküdtem rá erre, már egyre kevesebb hely akad, de most kell a munkaügyi központnak sorolnom a fölkeresett cégeket...), meg közben készítem elő a per anyagát. Merthogy persze perelem a Céget, ami leginkább attól izgalmas, hogy nekik akad bőven rá pénzük, jogászuk, kapcsolatuk (több bennfentes suttogot a maffiózóarcú tulaj nemzetbiztonságis kiváló kapcsolatairól [jaj, anyám, most elüttetnek egy kamionnal? elkottyantottam valamit?], még csak ki sem zárom, ebben az országban néhány millióval szinte mindenkit meg lehet venni), én meg megyek a kis jegyzeteimmel, a kiböngészett jogszabályokkal, LB- és AB-ítéletekkel, ami tőlem telt, annak utánanéztem... szóval dübörgünk majd a Cég képviselőjével együtt a bíróságon, mint az elefánttal az egérke!

Mindegy, akad némi szabadidőm, és a TV sem szippant be, ugyanis az pillanatnyilag nincsen. Ó, nem, én nem a Haladó Tévétlen Elitértelmiségiek Rátarti Egyesületének tagjaként nem tévézem, hanem böcsületes proletárindíttatásból: mert bedöglött a jó huszonötéves Siemensem. Kiszolgált már, belátom, de újat vásárolni? Pénz, kedv, idő... mindegy, tegyük! Bár amióta az átlag napi egyórás időpazarlást kihagyom a monoszkóp előtt, akad némi időm másra. Néha némi netezésre is. Ami elbűvöl, mivel ennyire nem voltam rácuppanva soha! Meglátogatom rég nem látott virtuálismerőseim virtuáloldalait (kis kedvenceim egyike egy cigányozós oldal, messze földön hírhedett rasszizmus-ellenes figura vagyok, még liberális ismerőseimnek is sok ez belőlem néha [és valljuk be, ezen az sem változtat, ha Romano Rácz Sándor Cigánysor című bájos opusa csupán a nyáladzás békés ah, azok a régi szép idők-je sajnos, kedves Cipetto! de azért köszönet a könyvért, jó ember lehet a szerző, csak nem épp írói véna, vagy az én olvasói artériám lüktet túl gyengén], elvetemültemben régebben még az antirasszista oldalaira is írtam [http://www.antirasszista.hu/index.php/component/content/article/76-ciganykerdes-ma], de az elírásokat, dátumhibákat azóta sem javították ki...), kinyílt számomra bársonynesz-ingatónk szépsége éppúgy, mint e tág világ, olvasok híreket is már (Retkes Attila, a kiváló zenetudós vállalta a szadesznyikek elnökségét, mondott valami baromságot a kozmopolitizmusról - ami számomra a legkevésbé negatív fogalom, a kozmopolita ellentéte ugyanis nem a nemzeti, hanem a provinciális -, viszont Kókadt Szociopata Jancsikát fölkérte, hogy menjen, ahová való: el, de persze Jancsika nem egészen érti, mi is vele a baj, úgyhogy marad, végülis ő az utolsó biztosítéka a magyar liberalizmus maradék pozíciói megőrzésének, úgy mint felügyelő bizottsági székek, ellenőrző bizottsági tagságok, köztestületi tisztségek... nem tudom, mi más foroghat a fura kis buksijában; szóval óvoda, cirkusz, kripta keveréke a belpolitika, le vagyok nyűgözve!), és végre megint nyomulok az indyn, kis kedvencemen, az abszolut értelmetlen, széttagolt, iránytalan, de elbűvölően kedves alterglob izén. És most épp olvastam is egy jóleső cikket ott, új szakszervezet alakult (nem rokonaim-ismerőseim, lelkesedésből propagálom itt őket). http://hungary.indymedia.org/node/12985

Azért térjünk vissza a kis históriánkra is! Valahol ott kellene megint fölkapnom a fonalat, hogy egy szerencsétlen kollégámat hűtlen kezeléssel gyanúsították, és nem épp alappal. A belső szabályzat vonatkozó passzusait jeleztem végül a belső ellenőrzés vezérének, aki mondta, hogy de akkor is, és akinek nem tetszik, annak el lehet menni. (Talán koncentrált, hogy ennyire választékos, finom nyelvi rétegekkel élt.) Néhány hét múlva megérkezett az új belső szabályzat, amelyben már kimondottan követelmény volt az értékek őrzése rabláskor, semmit nem lehet kiadni, mondván: minden fiók üvege golyóálló.

Na, itt kicsit bepipultam. Az ugyan igaz, hogy az üvegek golyóállóak, de elég sok helyen helyettesítettem már, és tapasztalataim szerint több olyan üzlete is van a Cégnek, amelyik egy jól irányzott rúgással mentesíthető az oldalfalától, sőt olyan is több akad, amelyikbe néhány ugrással (kb. három másodperc alatt) benn tud teremni, aki nem nyugdíjkiegészítésnek szánja a rablást, hanem hatvan év alatti és néha sportol egy kicsit e szolid polgári foglalkozás művelése mellett (mert mi más ez, tekintettel a Verók-Hunvald Művek ingatlanbotrányaira, Kulcsár dr. tisztes tőzsdei tranzakcióira, a fél politikai és gazdasági elit mindennapi tevékenységére!? - és akkor most biztosan demagóg voltam!). A helymegjelölést azért kerülöm, és kérem, hogy a kommentek is kerüljék, hogy akár csak egy fél szóval utaljanak a pontos helyekre, mivel a Cégnél maradt kollégák életét veszélyeztetnénk! Szóval mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Mondta a Bülbülszavú Osztályvezető, hogy akkor el lehet menni. Úgy tűnik, már akkor sem volt nagy a szókincse.

Állati dühös lettem. A mocskos 3,1415926csába, a kurcseváni sötét erdőben halva találták Bárci Benőt, a bánatos, büdös, bús, bárdolatlan, és egyéb poetikus alliterációk, ez így nem megy, rendben, féltsék a pénzüket a tőkések, de ne életek árán, teremtsék meg a körülményeket! Mit lehet tenni? Elkezdtem tapogatózni néhány szakszervezet felé, közben elkeztem sürgetni a konkrét időpontot, a választ az üzemi tanácsi kezdeményezésemmel kapcsolatban. Így aztán elérkezett az írásbeli figyelmeztetéseim ideje. Különféle ürügyekkel sorozatban kaptam a figyelmeztetéseket. (A kedvencem az volt, amikor az ingyenes belső hálózaton folytatott hívásaim túlzott hossza volt a figyelmeztetés indoka. Különösen attól érdekes ez, hogy amíg nem említettem, hogy kár az arcomba hazudnia a menedzsmentnek, mivel beszélünk időnként a kollegákkal, így van referenciaforrásom dögivel, addig egy fia szót sem szóltak senkinek, pedig láttam olyan kollégát, akinek folyamatosan a fülén lógott a kagyló. Amikor megjegyzésem elhangzott, körlevél jutott a köz örömére, mely közli, hogy három percnél hosszabban tilos beszélni. Ez később egy új - szokás szerint a hatályát követően kiküldött - belső szabályzatban megerősíttetett.) A végére még jutalékmegvonás is lett belőle. Ekkor pöccentem be igazán: írásban jeleztem, hogy sem formai, sem tartalmi követelményeknek nem felel meg sem a figyelmeztetés, sem a jutalékmegvonás. A Mt. 109. § (2), (4) és (5) tételesen ellentmond az intézkedésnek, írtam (ld. a link), erre néhány nap múlva behívtak a központba.

Azt meg kell jegyeznem, hogy amikor először fölvetettem az ÜT-választást, a magát ÜT-tagoknak (ki)nevezők (gondolom, a tulaj sugalmazására) néhány szó erejéig hajlandóak voltak kommunikálni. Ennek szépségén ugyan némileg rontott, hogy egy "kapcsolattartón" keresztül (ezt az intézményt ebben a formában nem ismeri a Mt., de mivel nem is tiltja, miért ne nevezhetnének ki egy ilyet?), és ami még kevésbé volt elragadó, hogy a nem túl szabatosan fogalmazó Osztályvezető Urat küldték. Mindegy, abban megegyeztünk, hogy a presztízsveszteségük elkerülése érdekében csak év végén választunk ÜT-ot, akkorra járna le úgyis a mandátumuk, ha szabályos lett volna a megválasztásuk. Ehhez tartottam is magam, de a következő év elején már csak beadtam írásban a kezdeményezésemet a választásokra. Addigra "...az Üzemi Tanács azonnali hatállyal feloszlatta önmagát. [Szegények! Béke poraikra! Remélem, valamit tudnak kezdeni a szagukkal! Treuga] A Mt. Rendelkezései [így, nagy betűvel! Treuga] alapján ilyen esetben a munkáltató kötelessége Üzemi Megbízott kijelölése..."

Mondnom sem kell (de azért csak mondom!), hogy az üzemi megbízott kis cégeknél ugyanaz, mint a Cégnél az ÜT kellene legyen. Azaz egyrészt csak tizenöt és ötven fő közötti cégnél hangozhat el az a szó, hogy üzemi megbízott, különben tanácsot választanak a munkavállalók, másrészt a munkáltató a legkevésbé sem szólhat bele sem a megbízott, sem a tanács választásába, munkájába, jelölésről álmodnia sem illik! (Mt. 46. § összes bekezdése, ld. a linket.) Pislogtam. Szóltam telefonon. Bülbülszavúval volt szerencsém beszélni, kérdezte, okos fiúnak tartom-e magam. Mondtam, hogy legalább hülyének nem. Inkább másokat nézzetek hülyének, jegyeztem meg távolságtartóan. Ennyiben maradtunk.

És ezután jött egy levél. Hogy - amint már említettem - menjek be a központba. Ahogy az osztályvezető úrról és álmainak hercegéről, a kopasz maffiózóarcú tulajról vélekedtem, az vetült föl bennem, mielőtt kirúgnak, még jól megvernek (lehet, hogy paranoiás vagyok, de ez nem zárja ki, hogy üldözzenek!), de mindegy, ha már hívtak, beugrom hozzájuk a szabadnapomon!

Beugrottam.

A tárgyalóban az ügyvezető igazgató (egy rendes, nagy teherbírású, de igen egyszerű parasztgyerek [gyereknek már nem fiatal, lassan ötvenes lesz], nemigen értem, mit keres ezek közt, hacsak a pénz nem vette meg), a választékos nyelvi gazdagságú ellenőrzési osztályvezető (alighanem korrektebb börtöntöltelék undorodva fordul el a figura sunyi szlengje hallatán), valamint két ismeretlen hölgy tartózkodott. A hölgyeknek rövidesen be is mutattak, az egyik a cég jogtanácsosa, a másik jegyzőkönyvvezető. Lehetőséget adtak az írásbeli figyelmeztetésemmel és a jutalékmegvonásommal kapcsolatban az álláspontom kifejtésére.

Nem tudom, mire számítottak, mindenesetre így legalább hiteles jegyzőkönyv tanúskodhatott a megbeszélésről. Talán abban reménykedtek, hogy valami marhaságot mondok. Viszont ők mondtak rendesen, sokat. Némelyiket a rendes parasztgyerek iránti megbecsülésem jeléül nem jegyzőkönyveztettem ("Ha úgy gondolod, kikérhetjük a beszélgetéseidet." Miért, megvannak, lehallgattatok? Ez bűncselekmény, ugye tudod?" Meg ilyesmik, apróságok.)

Az első bírósági tárgyalás július 20-án lesz. Kevesebb mint egy hét. Ígérem, addigra eljutunk a felmondásomig is! Az lesz a legbájosabb poszt!

Most viszont - ha már hagyománnyá vált - ideje a metaszinteknek. Egyrészt a társadalmiaknak, másrészt a nyelvieknek, harmadrészt az ontológiaiknak. (Na jó, az utóbbit inkább hagyjuk!)

Szóval három közhely:

I. Ebben a valamiben, amit néha még meggondolatlanul társadalomnak hívok a közösségi intézményrendszerek privatizálódnak (egyéni és parciális érdekek szolgálatába állnak), a társadalmi egyezmények, megállapodások kiürülnek, formálissá válnak, a deprivált (kb. kirekesztett) rétegek, csoportok, osztályok (!) érdekartikulációja is elnyomott, nemhogy ők maguk. (Ld. még "cigánykérdés", ezért is undorít a JOBBIK tevékenysége, mert ahelyett, hogy megoldást keresne a társadalom integrációjához, a leszakadó rétegeket a végképp leszakadtak ellen uszítva még inkább esélytelenné teszi ezt a közösségi teret társadalommá formálódni.) Mit várok akkor én? Csodálkoznék - nomeg kellemesen csalódnék -, ha épp az igazságszolgáltatás működne rendesen, és jogszolgáltatás helyett igazságot szolgáltatna. Bár már volt kellemes meglepetésben is részem e területen, az igaz.

II. Érthető-e, vagy csak befogadói öninterpretáció a szöveg? Vajon amikor a szó mint metafora a forrástartományt és a céltartományt egymásba emeli, önállóvá válik-e? És vajon ki a fenét érdekel ez, ha értjük egymást, mert dolgozunk azért, hogy értsük? Különben minek beszélünk, igaz, dear Attila? Valami misztikus wittgensteini, nyelven túli (meta-?)szinten van esélyünk egymás megértésére. És ez nem irracionális és nem racionális.

III. Hát, az élet nem egy habostorta!

Szólj hozzá!


2009.07.09. 21:11 Treuga Mei

Meló a kupiban és édes naplóm

Kedves Naplóm!


Ma sok szépet írok beléd az élet nagy kérdéseiről, de azért a sztorimat is továbbadagolom benned, ne félj! Úgy tervezem, elménckedek művészetről, társadalomról, gazdaságról, de a metafizikai magaslatokba egyelőre nem röppenek, valamint Max Weber marxizmus-kritikáját sem kívánom tüzetesen górcső alá venni, vagy hogy is mondják eztet!
Mostanság fölvetült, hogy megkísérlek kiállításkritikákat közölni néhány webes szaklapban, az ugyan nem fizet jól, viszont valami pénz becsorogna. De mivel vállalkozói engedély kellene hozzá, és nem tudnám a közterheket állni, lehet, hogy mégsem leszek osztályáruló, maradok lumpenproli... majd meglátjuk!
 Szépnek tűnik ugyan, és hangzatos ez a kritikusi lét, de - ahogy látom - annyira nem kellemes. Gruppok, érdekcsoportok, a galériák gazdasági érdekei keresztül-kasul száguldoznak, csak a komoly tartással bíró figurák maradnak meg elviselhető publikációkkal a cybertérben, a többiek táborokba züllve csápolgatnak - néha meggyőződéses rajongással. Meg hát a vizuális művészetek mit is hordanak, főként lángoktól öleltünkben? Persze láttam mostanság állati jó dolgokat is, néha egy-egy kiállítás is egészen príma, bár inkább csak közepes installációkkal futottam össze, de sokszor akadt köztük finom munka, tárgy, projekt.

Mindegy, mit siránkozzunk itten, ez egy ilyen terep! Nyilván a befogadóközeg is meghatározza a kereteket, nemigen akad olyan polgári (van vajon pozitív értelme ennek a szónak - Máraistul, citoyen[ne]estül -? ha van, akkor biztosan ez az!) réteg, amelyik nem csupán befektetője, de élvezője is a vizualitás újabb és újabb megközelítésének. (Ez persze megint közhely, sebaj!) És minderre rátelepedik a - szakmailag állítólag teljesen legitim, de a szívemhez közel nem túlzottan álló - kurátori uralom a maga hívószavaival és korlátaival, az alkotó autonómiájának megrövidítésével (hacsak nem a kurátor mostantól az alkotó, ugye...). (Persze ez sem túl eredeti, de legalább azok egy része, akik ebből élnek, esztéták, jelenkor-művtörténészek, még folyamatosan ezen onanizálnak is, ha kell, ha nem. Legutóbb a Dunaújvárosi Fotóbiennálén pöccentem be ettől, mert a kiállítást lezáró beszélgetésen a nagyok e témán vakaróztak a számos igen érdemes, érdekes kép helyett... Biztos a túlzott esztétikai élvhajhászás ódiumát is viselnem kell a beteges igazságérzetem mellett...)

Ja, és szegény György barátom (egy zenész-művészettörténész-újságíró-hangtechnikus-fluxusművész [te jó ég, mennyi mindent kihagytam a felsorolásból], egy igazi polihisztor [bocs, Gyuri! hehe, ilyenek a cipészek!]) sok mindenre rányitotta alig pislogó szemeimet, azért e vélelmek innen-onnan át-átcsöpögtek proliagyamba!

De ez a blog nem erről szól, hagyjuk az epikai késleltetés túlfűtését, hogy a kellően F. jimmys fordulattal éljek!

Mint említettem, vad élet kezdődött az új fiókban. A kétműszakos munka egyik állandó szereplője berosált, lebetegedett (nem csodálom, fura, hogy nem pszichés alapon), állati nyomás, nagy háttérzaj (egy plazában vagyunk!), igen durva arcok, néha a kiszolgálás önmagában alkalmat adott arra egy-egy ügyfélnek, hogy kedélyes anyázásokat eszközölve engedje ki magából a fáradt gőzt (a fiók kialakításának és az általános neurózisnak betudhatóan), a váltótárs pedig lassan szintén bekrepált. Megkértek, hogy gyakrabban helyettesítsek. Ki tud ellenállni az ilyen kedves kérésnek?  A plusz pénz nem jött rosszul, de pokoli körülmények adódtak időnként, nem volt leányálom.

És ekkor belibbent a képbe a bülbülszavó belsőellenőr.

(Figyelem: a kép nem ábrázol egyetlen blogban szereplő személyt sem!)

Rövid kitérő értelmezési segédletül. (Figyelem, ez most kicsit szárazabb lesz, mert munkajogról van szó!)

A Cég (a cégcsoport minden cége együttesen) évente egyszer - két részletben, hogy ne álljon le az üzem - minden munkavállaló részvételével értekezletet tartott továbbképzéssel súlyosbítva. Ez nem árt, sőt szerintem követendő, már csak azért is, mert a törvény ebben a gazdasági szférában kötelezővé teszi a továbbképzést. Még az is belefér, hogy az évi egy napot nem fizetik - bár a munka törvénykönyve ezt nem helyesli túlzottan (Mt. 103. § (4), lásd a linket) -, és jó is megismerni, kikkel dolgozom. Az egyik ilyen értekezleten fölálltam, mondtam a népes grémium előtt, hogy indítványozom az üzemi tanács fölállítását. A két pénztárellenőr nekem támadt. Mondták vadul, hogy már van üzemi tanács, egy két évvel ezelőtti értekezleten szavaztatták meg kézfeltartással, még én is ott voltam, az egyikük az üzemi tanács tagja is! Mondtam, hogy nem akartam őket megsérteni, meg hogy azért vannak kritériumai a választásnak (Mt. 43-54. §, lásd a linket). Mondták, hogy felőlük akár szakszervezet is lehet. Ennyiben maradtunk. Vártam. A cégnek kell lépnie, biztosítandó a választás anyagi és tárgyi fltételeit.

Akkortájt körlevélben ígéretet kapott minden munkatárs a közelítőleg inflációkövető, differenciált fizetésemelésre.
 Eltelt három hónap, négy hónap. Semmi. Rákérdeztem telefonon. Néhány nap múlva jött az új körlevél: a differenciált béremelés megtörtént, aki minimálbér körül keresett, annak inflációt követően megemelték.

Hümmögtem, vakaróztam, aztán csak rákérdeztem az ellenőrzési osztályvezetőnél, aki bennfentesnek számít a Cégnél. Finoman cizellált wezzek és barokk mívű figyejjémá'-k közt értésemre adta, hogy jobb, ha befogom.
Kérdeztem, ennyit ér-e az adott szó. (Persze én is elszúrtam, írásban kellett volna elfogadnom az ígért béremelést, attól fogva az szerződésnek minősül, Kedves Naplóm, ha ilyesmi történik veled, Te mindenképp fogadd el írásban, ne csak szóban, mint én, mert azt nehéz bizonyítani!) Mondta, hogy az elbocsátásra mindig találni lehet ürügyet. Mondtam, hogy drukkolok.

Ennyiben maradtunk. Mellesleg a fickó megemlítette, hogy amúgy is alig van pénze a cégnek (hehe!), most vagyunk túl egy rabláson, a hülye kolléga pedig odaadta az értékeket a fegyvernek látszó tárgytól fenyegetve. Meg is tették a feljelentést hűtlen kezelés miatt ellene, és ki is fizettetik vele a kárt. (A biztosító meg biztosan nem fizet...)

Valami nem stimmelt. Az akkor kurrens belső szabályzat szövege egy fél mondattal lezárta a kérdést, mondván, mivel az emberélet értékesebb minden pénznél, az éves oktatáson tanítják, hogy nem állunk ellen rabláskor, az értékeket meg kiadjuk. Ez derengett is, de nem voltam benne biztos, így nem szóltam, az ellenőrzési osztály vezetője csak jobban ismeri a belső szabályzatot, mint én, hisz részt vett a megírásában! De azért csak megnéztem - és én emlékeztem jól! A baj az, hogy ezen társalgásunknak csak mi magunk, ketten voltunk tanúi, így melós bizonyítani, hogy ilyen marhaságot állított. Az ügyészség meg nem ad ki információt folyamatban lévő nyomozásról, ez azon kevés dolgok egyike, ami síró síneken siettetőnkben ésszerű.

Nagyon nem tetszett a dolog.

Metaszint, meg ilyenek:

Kedves szép idők voltak, mikrűl ez rút nyomorúságombúl Tebeléd írok, Édes naplóm, ki meg nem tudod, mily keservnek rút terhe nyomja karjaim az förtelmes dologtalanságban. Az Te dolgos fájljaidnak zöngése mint az méh donogása az édes nektároknak gyűjtése idején, az Te szerverednek búgása mint jó szerviensek nótája az jobbágyok földjin, úgy üdíti hallásomat, úgy deríti szűvemet! Adjon néked az gondviselő Rendszergazda bővebb szorgalmatosságot mindenkoron, mint az Te atyádfiának az ő sovány fortunája! Levelem intézvén Tebeléd kévánom Néked is, az Cégnek fejedelmének is, borítson Benneteket az Sors szerencsésebb bölcselem felé, mint mit magam nyertem itten!

Pestbudapoly, 9 juli, az Úrnak MMIX. esztendejében (izé, anno 2009 9 juli)

Szóval legyen ismét némi eposzi késleltetés! Kicsit elszúrtam, mert az invokációt nemes maffiózófejű multimilliárdos uramhoz kellett volna intéznem még munkavállalójaként, de hát mit tegyünk: vannak végleg elmulasztott esélyek!

Hogy a metafizikára ki se térjek...

Szólj hozzá!


2009.07.08. 15:15 Treuga Mei

Aztán eljött a Cég

Ma nem keltem korán. Kezdem érteni, hogyan öröklődik nemzedékről nemzedékre a hátrányos helyzetű térségekben a munkanélküliség: hamar meg tudnám szokni, hogy délelőttig alszom. Még fúrás-faragás közben is tudnék pihegni. Mert ez egy ilyen ház: ha épp nem balhézik valaki üvöltve a szomszédban, és a jó mulatós gagyizene sem bömböl, akkor fúrnak.

De beleférne, csak így, a recesszió közepette annyira nem jó itthon, jobb volna melózni. Biztos bennem van a hiba, már az első alkalommal is az izgágaságom miatt pattintottak ki a munkahelyemről. Persze ez az én narratívám (ah, Derrida, ah, posztmodern!), és nem feledem (áldozzunk Gadamer nagysága előtt is, látszék, hogy ha nem is olvas, de legalább hall ezt-azt a proletár is!), a valóság interpretáció!

Szóval: kellett a munka.

Volt kollégám ajánlotta figyelmembe a piacvezető vetélytársat. Jelentkeztem. A sokszoros milliárdos tulaj fogadott, ötvenes figura, fekete napszemüveg leborotvált homlokán, laza póló, valami arany megcsillant itt-ott, de annyi jót mondtak a cégéről (itt a teljes bért bejelentik, és még az ebédszünetet is kiadják, még a nyolcórás  műszakban is, nem hogy a tizenkét órásban, ami az ilyen cégeknél egészen kivételes), gondoltam, a kilencvenes évek kedélyes olajozásának feelingje száradt rá, de a cége nem lehet olyan rossz. Mondtam, hogy melót keresek, mondta, neki folyamatosan kell ember. Kérdeztem, mennyi pénzt ad, mondott egy pofátlanul alacsony összeget. Mindegy, meló kell, jobb, mint éhezni. Kezet ráztunk.

Eleinte nem tűnt nagy hibának. Nem nagyon kerestem, de néha túlóráztam, helyettesítettem, azt becsülettel elszámolták, egy idő múlva a túlórapótlékot is elkezdték fizetni, én meg nem voltam túlkvalifikált, munkajogból sem, másból sem. (Ez az állapotom azóta is maradt.) Egy városszéli üzletházban gályáztam, alig volt meló, de korán kellett beérnem, napi tizenegy óra, viszonylag korrekt közvetlen felettes, sok szabadnap, kevés pénz. Mivel minden nagy cégnél vannak belső ellentétek, a közvetlen főnökömet lassan - talán nem is okok nélkül - kikezdték, engem átültettek egy másik üzletbe. Felújítás alatt volt épp, besegítettem a szervezésben, a forgalmat javítgattam, a rendszert finomítgattam, a sokmilliárdos maffiózóarcú - meg alvezére - talán úgy látta, hogy lehet velem dolgozni, talán csak pillanatnyi elmezavar volt az oka, mindenesetre úgy egy év múlva becsábítottak egy központi üzletbe.

Na, most akkor bonyolítsuk! A Cég egy cégcsoport. Gondolom, eredetileg könyvelési... khm... optimalizálás volt a cél, de bizonyára akad más haszna is a dolognak. A csoport egyik legkisebb - formailag különálló - cégébe kerültem át. Az egyik napon a cégcsoport egy nagyobb cégének kellett bizonylatot kiállítanom, azaz az egyik cég igénybe vette a másik cég szolgáltatását, miközben annak a tevékenysége is hasonló a többiéhez, így aztán igen gyanús lett a dolog. A megfelelő felügyeleti szervhez jelentettem, nehogy bűntárs legyek. (Ne erőltessük tovább: pénzügyi tevékenységről van szó, pénzmosás gyanúja merült föl, ahogy a kockafejek fogalmaznák.) A dolgok rendje, hogy a "kijelölt személy" a cégnél átveszi papíron, így megkapja a bejelentésemet, és ő köteles továbbítani. A "kijelölt személy" ott a sokmilliárdos maffiózófejű volt...

Bejött a félszer fél méteres (na jó, valójában kb. egyszer egyes) üzletbe az egykilencvenes, kigyúrt arc, és két centiről az arcomba kiabált. Aznap - szerencsémre - állati álmos voltam, nyugodtan válaszolgattam. Hogy mit képzelek, a saját cégemet jelentem föl. Mondom, nem föl, hanem be, és elképzelhető, hogy nem mosták a pénzt, de én bejelentettem, a többi a megfelelő szervek gondja. De hogy ez nem pénzmosás. Jó, akkor majd kiderül a vizsgálat során. Nem vergődtünk zöldágra.

Egy hét múlva "áthelyeztek" egy másik üzletbe, a kollégák által az egyik leginkább utáltba. (Hogy számos jogi formai és tartalmi hibát ejtettek ebben is, már csak mellékkérdés. Amúgy sem tudtam akkor még sokat az ilyen úri huncutságokról, mint a munkajog.)

Na, innét kezdődött igazán a vad élet!

(Elméleti fejtegetés: van-e történet, és ha nincs, hol szakítsuk meg a nem-történetet. Én most itt.)

 

1 komment


2009.07.07. 23:33 Treuga Mei

Tapogatózás

Vidám, felhőtlen munkanélküli napok. Havi nyolcvanezer segély Pesten, munkakeresés. Sok elutasítás, még több megválaszolatlan jelentkezés. Persze nem olyan szörnyű, vannak (még a szomszédomban is: a Chicago
viszonylag elviselhető, de rohadó házainak egyikében élek), akadnak, akik ennél sokkal kevesebből megélnek. Igaz, a társadalmi kapcsolataim (a barátokkal, ismerősökkel, bájos hölgyekkel) szűkülnek, itt-ott fagyott mosoly, udvarias kerülése a velem találkozásnak. Sok eddigi kapcsolat értéke mérlegen.

Mondom: vidám, felhőtlen. Szinte.

Honnét is indult?

Talán valami beteges igazságérzettől (ahogy egy - emberileg - frissen halottá vált volt barátom mondta), talán egyszerű, nyers fölháborodástól.

Amikor az előző - a legutóbbival azonos szegmensben működő - cégemnél fölháborodtam attól, hogy egyértelművé vált számomra, hogy a cég részére lopatnak a melósokkal (feketén, számla nélkül működtetik a szolgáltatás nagy részét, a hasznot meg zsebre vágják), némileg gusztustalanul (?) számon kérő hangon ugrottam a kismilliárdos tulajnak és alvezérének.
Ellenőr voltam ott. Nem kényelmes állás. Ha komolyan csinálja az ember, akkor hülyére kell hajtania magát, de azért elviselhetően kerestem, kicsit jobban, mint akiket ellenőriztem (úgy tízezerrel, a javát zsebbe adták), de valahogy nem tetszett, hogy a melósok büntetlen előéletével játszadoznak. (A dolog már elévült, tudtommal - talán részben pattogásom miatt - már nem merik ezt csinálni.) Mivel megkedveltem a gyermeteg milliárdost, akinek a havi sokmillió tiszta haszon nem elég, ezért svarcolgattat, engedtem a javaslatnak, közös megegyezés címszóval hagytam magam kirúgni, egy havi felmondási időmet kértem csak, a végkielégítésért sem nyavalyogtam és nem szóltam a megfelelő hivataloknak sem (mittomén: ügyészség, Munkavédelmi Felügyelet), bár nyilván a jóember meggyűlölt, mert elrontottam a finom kis játékát, összetörtem a búgócsigáját.

Én sem voltam derűs: meg kell élnem valahogy, találni kell valamit.

(Elméleti fejtegetés, metaszintek nyitása ínyenceknek és Esterházy-kedvelőknek: hogy kell egy jó blogot megírni? Frappáns, rövid, közérthető szöveg kell, izgalmas befejezéssel. Ez most nem annyira izgalmas, de legalább lebegteti a folytatást. Úgyhogy legyen itt vége az első bejegyzésnek!)

Ez most még egy ilyen. Majd belejövök, lesz még olvasmányosabb is!

Szólj hozzá!